Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ahogy első gazdája hívta, mi is csak így becéztük, Mirza.
Sejtelmem sem volt, mit jelent a szó, mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után, udvarunkba vezette apám.
Mirza, Mirza, mint rejtelmes talány csendült a szó nagyanya ajkán.
Sehogy se akart békülni vele, aztán ráhagyta, egye a fene ezt a bolondos furcsa szót, és így hívta ő is a kiscsikót, kinek deszkából tákolt kaloda volt istálónkban külön otthona. Nappal persze fickándozott nagyon, játszott a tyúkokkal az udvaron. Nyihított, dobbantott, majd megszaladt, űzte a búgó sz*rvasbogarat. Nagyanyát leste, ölbe fát ha vitt, hát elkísérte a kamrába is. Meglátta, és kiáltott sikítva, hej de megijesztettél te Mirza. És ráveregetve a kampós nyakra, kockacukorral kicsalogatta. Vasárnap, ha ballagott misére, lányok között a csikó kisérte. Kert alól, ha paprikát hozott, mögötte Mirza ugrándozott, a sejmes füvön, petrencék között, így szerzett nagyanyámnak örömöt. Örömöt, s kedvet. Aztán egy ebédnél így szólt apám:eladom. Sok az adó, lassan a sírba visz, és télire kell majd a csizma is. Ült némán a megrémült család, mindenki letette a kanalát. S kinek neve talány maradt, titok, elvezették a kedves kiscsikót. Áthajolva a pudvás kapufán, nézte a távozót még nagyanyám, és halkan suttogta, szepegve, sírva, mint legszebb szót a földön:Mirza, Mirza.